Készítés és díszítés, kárpitos bútorok a kezdettől napjainkig
A kárpitos bútorok történetét tekintve először magára az alapanyagra kell egy kis kitérőt szentelnünk. Az ülőgarnitúrák mai formáit számos ókori fennmaradt forma, anyag határozza meg. A vázszerkezet kezdetben nem is lehetett más, mint a fa, néha a kő, esetleg a fém, vagy pedig a nád. A kárpit anyagát textilekkel, állati bőrökkel oldották meg őseink.
A fa már az ősidők óta alapanyagot biztosít az otthont teremtő embernek. 
Van, hogy ház készül belőle van, hogy éppen csak az ajtaja, vagy ablaka. A bútorok előállításában a fa szükségességének szerepe vitathatatlan. Erezetét, szilárdságát és tartósságát nem helyettesítik más anyagok. A kárpitos bútor szerkezetének formáit nagymértékben meghatározza a fa anyaga. Maga a fa élő anyag, szerkezetét több együttes hatás befolyásolja. Tömörségének mutatói a likacsok. A tölgy és a kőris a durva likacsú alapanyagok közé tartozik, így ezek alkalmatlanok egy kecses ülőgarnitúra készítésére, ilyenekhez általában bükköt használnak. A másik fontos szerkezeti szempont a fa hasadóssága, zsugorodása, vagy épp dagadása, melyet annak megfelelő eljárásokkal meglehet akadályozni. Ennek elmulasztása vagy nem megfelelő elvégzése a fa vetemedéséhez, elhajlásához vezet melyet utólag nagyon nehéz megfelelően helyreállítani. A mesterek kiválóan értenek ahhoz, hogy melyik alapanyag alkalmas ülő-fekvő kárpitos bútornak. A nyers anyagot megvizsgálva, már lelki szemeik előtt felsejlik a leendő fotel, vagy kanapé. A formát az alapanyagon kívül a rendelkezésre álló szerszámok is befolyásolják. Az ókorban, farönkökből égetéssel alakították ki a kezdetleges használati eszközöket. 
A kiégetett részt kikaparták, és a rönk alakja határozta meg a leendő bútor formáját. Az ácsolt szerkezetű berendezéshez éket és fejszét használtak az ősi mesterek. Maga a fűrész egy egyiptomi találmány, széles körben azonban csak a XIV. század vége felé terjedt el. Hasonlóképpen történt ez a gyaluval is, hiszen már az ókorban is használtak ilyet, de elterjedtté csak a középkor végére vált. A technika fejlődésével a gótikában elkülönült a déli és az északi kultúrkör kárpitos bútor készítése. Északon főként a tölgyfa míg délen inkább a fenyőfa volt alapanyagként népszerű. A kemény tölgyfa megmunkálásához főleg fa faragó szerszámokra, a puha fenyőfához pedig fa vésőkre volt szükség. Ezzel párhuzamos tendenciaként a reneszánsz korára a díszítésben is elkülönültek bizonyos irányvonalak. A reneszánsz tavaszán a fára vésték a mintákat, és a kifaragott felületekbe rakták a mozaikszerű, sokszínű fa darabokat. A csont berakás az ókorban is használatos volt, fénykora azonban a XV./XVII. századra tehető. A keleti eredetű díszítési technika Spanyolországon át, a móroknak köszönhetően jutott el Velencébe és Lombardiába, az ókori reneszánsz bölcsőjébe. A sárgás fényű elefántcsont agyar, ahogyan a fa is, évgyűrűs 
erezetű, azonban a pára hatására könnyen szét esik, és áttetsző is lesz. Emiatt a csontokat nem lehet sötét felületre feltenni. A kagylóból nyert gyöngyház színessége miatt az egyik legnépszerűbb anyag volt. Fénykora XIV. Lajos Francia király uralkodása idejére tehető. Ebben az időben a kárpitos ülőbútor inkább ceremoniális célt szolgált. Egyházi trón, királyi dívány volt, melyet arannyal, ezüsttel, drágakövekkel díszítettek, míg a kárpitot bordó bársonyból és hernyó selyemből oldották meg. A romantikában a nyers vázat a kárpitosok már kárpittal vonták be, melyet megfestettek egy ókori témájú képpel. A tartósításra lakkot használtak, amely egyébként egy indiai találmány. A gyarmatosítás idején terjedt el egész Európa szerte. Napjainkban már el sem tudnánk képzelni egy matt, kezeletlen felületű, fából készült kárpitos bútort. 
Michael Thonet hajlított technikája, új állomást jelent a forma történetben a későbbiekben székek, fotelok, ülőgarnitúrák modern formáinak az elődje. A Német származású, de Bécsben élő asztalos mester eleinte vékony szeletekre vágta a fát, enyvben főzte, majd a kész formára hajlítva összeszorította és megragasztotta. Később tökéletesítette ki keményfa hajlítás technológiáját. Ez a bükkfa gőzölése volt. Így a nevéhez köthető a nagyüzemi hajlított kárpitos bútor gyártása. Századunkban az ő hajlított technikája inspirálta Breuer Marcelt, Ludvig Mies van der Rohet valamint Le Corbusier-t szintén hajlított, de már csőbútorai létrehozásában.
Antik, Stíl bútor javítás és felújítás, akkor Kárpitos .org a partner
Otthonában jól megszokott, kényelmes antik bútora nem az eredeti fényében tündököl?
Vállaljuk bútorának teljes körű restaurálását, újraépítését, politúrozását, javítását, kárpitozását. Célunk a hagyományos technológiák, eljárások és a már jól bevált restaurátor alapanyagok használatával visszaállítsuk az antik bútorok eredeti állapotát.
A felújításhoz használt anyagokat az ügyfél igényeihez, elképzeléseihez igazítjuk. Ez azt is jelenti, hogy igény esetén kizárólag kézimunkával, hagyományos technológiákkal és hagyományos anyagokkal (bútorrugó, afrik, lószőr, vatta) készítjük el bútorát.
Telefon: +36 70 771 38 88
Szeretettel várjuk érdeklődésüket
telefonon vagy itt e-mail címünkön.
